Tűz, fény, szexepil – interjú Laki Eszterrel és Imre Rékával

Fontosnak tartjuk, hogy a környezetvédelem mellett társadalmi témákkal is foglalkozzunk és dialógust kezdeményezzünk. Második interjúnkban Laki Eszterrel és Imre Rékával, a Studio Nur grafikusaival beszélgettünk karrierről, anyaságról, önbizalomról, sikerről, elvárásokról és egymásra találásról.


Meséljetek nekünk arról, hogy hogyan lettetek ti a Studio Nur!

L.E.: Nagyjából egy évtizede dolgoztam egyedül, amikor két éve azt éreztem, hogy mostantól csapatban szeretnék dolgozni, nem bírom már egyedül a munkát. Rékával ekkor találtunk egymásra, és az egész egy ösztönös kezdet volt számunkra: behuppant a székbe és egyből megvolt a kémia.

I.R.: Az egyetem alatt épp dolgoztam valahol, amikor megtudtam, hogy Eszter – akinek nagyon régóta követtem a munkáit – társat keres, ezért a barátaimnak ajánlgattam először a lehetőséget. Végül ők nem, én viszont jelentkeztem és nem bántam meg!

L.E.: Onnantól viszont, hogy ketten alkottunk egy uniót, már nevet is kellett adnunk. Nagyon szeretem Örményországot, és nagy hatással van rám az ottani kultúra. A nemzeti jelképük, a gránátalma pedig szintén nagy kedvencem, innen jött a “nur”, ami gránátalmát jelent. A “nur” sok nyelven jelent érdekes dolgokat: arabul tüzet, héberül fényt, románul szexepilt. Ennél nem is kellett jobb név, egy nagy levegővel megszülettünk.


Mit jelent számotokra a siker?

I.R.: Én két éve valójában belecsöppentem egy olyan sikerbe – Eszternek köszönhetően –, amit önerőből egyetem után nem érhettem volna el, ezért inkább neki adnám át a szót…

L.E.: Szerintem pedig a sikert nem feltétlenül egy évtizedre vetítve kell nézni, a mérce ugyanis mindig más, és persze egyre magasabb.

I.R.: Sokszor még mindig nem fogom fel, hogy milyen csodás dolgok történnek körülöttem: rengeteg olyan csúcspontot értem már el ezalatt a rövid idő alatt is, amire az egyetem alatt csak hosszú távon vágyakoztam: megjelenést a kedvenc nemzetközi magazinjaimban vagy megkapni Red Dot díjat.


És mit gondoltok, minek, kinek köszönhetitek ezt a sikert?

L.E.: Szerintem magunknak! Azt gondolom, hogy folyamatosan meg kell újulni, kitartónak és alázatosnak lenni, jól kell tudni kommunikálni. Tisztelni és élvezni kell a munkát, amit csinálsz: csak így fogsz eljutni egyről a kettőre.


Nagyon jó ezt hallani, mert sokat olvastunk arról, hogy a nők a sikereiket mindig külső tényezőkhöz kötik (kapcsolati rendszerhez, kollégákhoz, a csillagok állásához), és csak utoljára jut eszükbe, hogy bizony a saját tehetségüknek köszönhetik a sikert. Ez az öndegradálás és nyomás a közösségi médián is tapasztalható. Ti hogy álltok ezekhez a felületekhez?

L.E.: Mi csak akkor posztolunk, ha történik valami nagyon fontos, de alapvetően nem használjuk a social media-t. Inkább a Behance-t használjuk, ami egy szakmai platform, megtalálják a munkáinkat és onnan valóban érkeznek megkeresések. Az Instagram valóban egy szép tiszta felület, és mindenhol nagyon figyelünk arra, hogy minden munkánkat megtiszteljük egy profi dokumentálással. Nagyon jó érzés olyat publikálni, amin sokat dolgoztunk. Ennél persze sokkal tudatosabban is lehetne ezt kezelni, de szerencsére nincs rá szükségünk.


Ha már egészséges önkép: meséljetek nekünk arról, hogy mi a tapasztalatotok a magatokért való kiállásban, miben változott a tárgyalási technikátok az évek során?

L.E.: Ez a folyamat a mai napig tart, mindig lehet fejlődni, megismerni saját magunkat és a piacot. Kezdőként mindent eltűrnek a fiatal kreatívok, az alacsony fizetést és az alkotásba való beleszólást, de később, amikor már van lehetőség válogatni a munkák között, már hamarabb meg tudjuk állapítani, hogy ki az, akivel érdemes együtt dolgozni, és ki az az ügyfél, akivel nem találjuk a közös hangot. Sajnos az egyetemeken ezekről a gyakorlati dolgokról (például egy jó árajánlat összeállításáról) nem sok szó esik.

I.R.: Az egyetemen valóban nem foglalkoztunk önmarketinggel, pénzügyekkel, és az iskola egyáltalán nem pártolja azt, hogy a tanulmányaink alatt dolgozzunk, így sokan tapasztalat nélkül kerülnek ki a világba. Végeztem egy kis felmérést, és valóban ezzel az eredménnyel: a tananyag megvan, de az egyéb tudnivalókat nincs kitől megkérdezni, mert sok téma tabunak is számít itthon. Órabér, tárgyalási tippek, egyebek.


Eszter, te 5 hete adtál életet a kisbabádnak. Milyen változást látsz eddig rövid- és hosszú távon a karrieredben, mikben kellett változtatnod, mikről kellett lemondanod?

L.E.: Szerintem erről tényleg fontos őszintén beszélni. Nekem az egész identitásom arról szól, hogy grafikus vagyok, 10 éve ezekből a munkákból és sikerekből táplálkozom. Izgultam, hogy mi lesz akkor, amikor erről valami teljesen lekapcsol, de vágytam is arra, hogy valami olyan új dolog történjen velem, amit nem lehet kirázni rutinból, mint egy minimalista logót. Ehhez kellett persze a tökéletes partner is, akivel lehet közös életet tervezni. Tulajdonképp két tökéletes partner kell ehhez: egy otthon, és egy az irodában.


Van már valami tipped arra, hogy a gyakorlatban hogy fogsz egyensúlyozni a két szerep között?

L.E.: Az majd most derül ki, de lelki felkészülésre ez a 9 hónap nagyon jó. Elengedni fontos, vagy fontosnak hitt dolgokat, mint például a futás, a napi 8-10 óra munka, vagy épp egyéb szokások. Azt is tudatosítani kell, hogy stresszre sincs mostantól idő, így már most is ennek megfelelően vállalunk el ügyfeleket. Megváltoznak a prioritások. Attól viszont nem kell félni, hogy valaki teljesen elveszti az identitását: arra lesz idő, amire akarjuk. Ha valakinek fontos a munkája, utána is fog tudni dolgozni. Talán a gyerekvállalással annyi változik, hogy jobban megbecsüljük az időt: elképesztő, hogy mennyire nehézkessé válik egy egyszerű feladat is, mint például egy e-mail megírása. Akinek gyereke van, sokkal kevesebb hülyeségre fogja pazarolni az idejét.


Hogy tudjátok megtalálni hozzáállásban az arany középutat az elszállás és az öndegradálás között, amikor sikert értek el?

L.E.: Egyszer meghívtak egy amszterdami design konferenciára előadónak, ami után odajött hozzám egy koreai srác, aki azt mondta, hogy olyan inspiráló voltam számára, hogy most ő is belekezd abba a projektbe, amit régóta halogat. Ez azóta is sokszor eszembe jut. De tény, hogy ahogy telnek az évek, egyre nehezebb megütni azt a siker-ingerküszöböt, amitől tényleg lázba jövök. Nekem a Novum interjú volt ilyen az utóbbi időkben, amit egyetemistaként is nyálcsorgatva forgattam anno.

I.R.: Engem nem a dicséret hajt, de van egy-két ember a szakmában, akitől valóban számít, hogy mit mond a munkáimra. Tőlük tényleg jól esik, és azokat nagyon megbecsülöm. Emellett sokszor úgy érzem, hogy az utóbbi hónapokban nem csináltam semmit, nem tettem le semmit az asztalra, amire büszke lehetnék – szerintem sokan vagyunk ezzel így. Érdemes ilyenkor csinálni egy kis tudatos visszatekintést, ugyanis mivel folyamatosan emelkedik ez az ingerküszöb, sokszor nem tudjuk értékelni vagy észrevenni, hogy épp elértük azt, amikre évekkel ezelőtt csak vágyakoztunk. Egy ilyen számvetés helyre rakja az embert és egy egészséges szinten tudja értékelni magát.