A sikerhez önismeret kell - interjú Puskás Nóri gasztrofotóssal


Hogyan született meg Puskás Nóri gasztrofotós?
Másfél évig dolgoztam egy reklámügynökségnél, ahol többek között sajtótájékoztatók szervezésében segédkeztem. Kezembe került a céges kamera, ami azt eredményezte, hogy a munkával párhuzamosan a fotózás a hobbim lett. Baráti ajánlások révén lehetőségem nyílt, hogy elkezdjem a saját referenciámat kiépíteni. Befektettem egy saját gépbe, majd megismerkedtem Varga Sárival, a Socially nevű gasztromarketing-ügynökség alapítójával. Innentől kezdve felpörögtek az események.

Hogyan tudod visszadni képeken, azt ami a tányérra kerül?
Az én célom az, hogyha ránézel a képre, beinduljon a nyálelválasztásod, és azonnal meg akard kóstolni. Nekem ez a motivációm, ezért használok természetes fényt, semmi mesterkélés nincs. Ebből kifolyólag előfordul, hogy visszadobok olyan projekteket, amelyekkel úgy érzem nem tudok azonosulni.

Milyen hatással van rád a social media?
Tavaly jött el az a pont, hogy elfáradtam. Amikor például elutazunk, igyekszem megélni a pillanatot és miután hazamegyek, kifújom magam és nincs már bennem az a görcs, hogy mindent megosszak a nagyvilággal. Az Instagram a személyes portfóliómként funkciónál, ezért különleges ápolást igényel. A kezdetekhez képest ma már igyekszem lazábban kezelni és egy mentálisan egészséges Instagram-profilt fenntartani, ami teljes őszinteségen alapul. Nem volt ez mindig így, azonban elértem egy olyan telítődési pontot, ahol nyomasztott az, hogy újabb és szebbnél szebb fotókat kell készítenem. Lassan, de rájöttem arra, hogy nem éri meg hidegen enni az ételt, csak azért, hogy megmutathassam, hogy milyen gasztronómiai helyen jártam.

Tervezel a jövőben csapatban dolgozni?
Szeretnék növekedni és ehhez olyan embereket találni, akik hozzám hasonló stílust képviselnek, kialakítva ezzel a saját kis csapatomat. Emellett külföldre is nyitni szeretnék, hogy ezáltal világot lássak, megújuljak és új nézőponttal gazdagítsam a hazai piacot. A mai fiataloknak, akik pánikolnak azon, hogy nem tudják milyen pályát válasszanak, azt tanácsolom, hogy utazzanak, lássanak világot és legyenek nyitottak, mert ez vezet az önismerethez. Kezdj el önmagadra hallgatni és kapcsold ki a társadalmi nyomást!

Mit jelent számodra a siker?
Nekem siker az, hogy például most felkértetek, itt ülhetek és beszélgetünk. Nekem siker az, amikor a barátaim az ajánlásaim alapján egy jót ettek-ittak. Siker, hogy a gasztronómiában ismernek. Siker az, hogy az ügyfelek újra és újra visszahívnak. De a legnagyobb siker megtalálni és szeretni önmagadat.

Kinek köszönheted a sikeredet? Egyáltalán meg kell valakinek köszönni?
Elsősorban a barátaimnak köszönhetem a sikereimet, akik folyamatosan támogattak, akkor is amikor nem hittem magamban és beajánlottak mint ételfotós. Illetve azoknak az ügyfeleknek, akik megtiszteltek a bizalmukkal és főleg, akik a mai napig bíznak bennem, engem hívnak és velem együtt dolgoznak. A sikerhez csapatmunka kell: egy séf, aki megálmodja az ételt és annak tálalását, kigondolja a színeket, hogy az adott textúrához mi illik, egy ügynökség, aki szuperül közvetíti az elképzeléseket és elvásárokat, szabad kezet ad. És akkor jövök én. A siker számomra nem egyéni, de tény és való, én is részese vagyok.

Írta: Szilágyi Anna

Fotó: Csordás Ádám

További tartalmak